Gazdaság

Nagy bajban az építőipar, nincs elegendő munkaerő

Jelenleg csupán 9 ezer diák tanul valamilyen építőipari szakmát, ami hatalmas problémát jelenthet a következő években utánpótlás oldalról.

Míg 10 éve még 30 ezer diák tanult valamilyen építőipari szakmát, mostanra ez a szám 9 ezerre csökkent – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

MTI

A KSH adatai alapján, 2008 és 2017 között Magyarországon 8,000 fővel csökkent az építőiparban dolgozók száma. Ez nem meglepő, hiszen, a válság után egy ideig nem is volt szükség létszám növekedésre. 2013 óta a foglalkoztatottak száma minden évben emelkedik, de még mindig nem elegendő mértékben.

Az elnök elmondta, ennek a helyzetnek a kezelésére azt a javaslatot tették, hozzanak létre gyakorlati képzőközpontokat az ország nagyobb régióiban, és azok a nagy cégek, amelyek önmaguk is képesek a képzést megszervezni, kapjanak jogszabályi hátteret ehhez.

Hozzátette, mindkét megoldás alkalmas lehet a felnőttképzésre is, mint bázisintézmény.

forrás: MTI
borítókép: freepik.com

LEAVE A RESPONSE

Az email címet nem tesszük közzé.